Apáti János

Amikor éjjel álmodunk, tudunk repülni, vízen járni, más nyelven folyékonyan beszélni és halhatatlanok vagyunk. Nem lehet bennünket elpusztítani, száz halálon is tovább álmodjuk magunkat. Amikor viszont ébren vagyunk, elfelejtjük ezt a végtelen szabadságot, és megannyi nehézséget, gátat kell leküzdenünk, hogy az álombéli önmagunkhoz hasonlóan olykor-olykor mindenre képesnek érezzük magunkat. Az életnek ezek a percei a varázsmesék világára emlékeztetnek, ahol a hősök a halhatatlanság elnyeréséért harcolnak.

Tolsztoj azt írja egy helyen, hogy sajnál mindenkit, aki nem ismeri a sakkot… Nehéz lenne elképzelni, hogy csak arra gondolt volna, hogy a játék unaloműző, kellemes szórakozás. A sakk mesterei, de hétköznapi szerelmesei is vallják, hogy ez az ősi játék a gondolkodás igen hatásos formálója. Filozófiai szempontból elemezve, mint szimbólumot vizsgálva még nagyobb mélységek tárulnak fel.

A halhatatlanságra vágyó királyfi című mese egy olyan fiatalemberről szól, aki a halhatatlanság elnyeréséért harcolt. Útja során a királyfinak számos próbát kell kiállnia. Először felfedezi a természeti erőket, majd fokozatosan uralma alá vonja őket. Ezek a rejtett képességek – ahogy az más mesékben is gyakorta megjelenik hasonló szereplőknél, akiket beavatnak a természet és az ember titkaiba – szimbolikus értelemben kapcsolatba hozható a természetet felépítő elemekkel: föld, víz, levegő, tűz.